„A Főnix az a szent tűzmadár, ami az egyik pillanatban még a poraiban nyugszik csöndesen, majd összegyűjti környezetéből az energiáit, egységbe rendezi magát és életre robban. Lángol és lángra gyújt mindent maga körül. Felégeti az akadályokat, lebontja a falakat. Energiája inspirál, cselekvésre, kreativitásra serkent, hiszen eleme a tűz. Maga a tűz őselem a szellem átalakító erejét jelképezi, a madár pedig a lélek szimbóluma. A Főnix képviseli tehát a lélek - szellem által való – önmagát megújító képességét. Mindenkiben megtalálható a Főnix isteni ősmintája, energia lenyomata. Ez egy folyton izzó parázs, ami bármikor fellobbanhat, hogy kiárassza fényét a világra”

Sokszor kerülünk válaszút elé életünk folyamán. Olykor a sorsdöntő állomásokhoz más segítsége juttat el, anélkül, hogy sejtené milyen fontos szerepet játszik az életünkben! Ezzel én is így vagyok. Eddig csak álmaimban voltam merész. Elképzeltem dolgokat, melyeket szerettem volna mások számára is elmondani a művészet eszközeinek segítségével. De hagytam elveszni hangokat, képeket évekig, csupáncsak félelemből, szégyenből. Mindeddig.

Célom, hogy bemutassam Nektek a bennem zajló és munkálkodó erőket, érzéseket, illetve azt a változást, amit a kezdetektől mostanáig átéltem. Azt, hogy NŐ vagyok, akár paróka segítségével, akár kopaszon, de nő, aki szeretne méltóságteljesen élni!

Utólag másképpen értékel az ember, de az adott pillanatban, amikor csak azt érzi nincs tovább, világvége hangulatot, bűnhődést, büntetést él meg.

…Minden olyan gyorsan történt, két hónap leforgása alatt. Drasztikusan amortizálódtam. Fogyás, hajhullás. Orvostól orvosig rohangáltam sikertelenül, senki semmivel nem biztatott.Egy műtétre is szükség volt a diagnózis felállításához.  Kísérleti nyúlnak éreztem magam, gyógy- és csodaszerek tömkelegét kaptam kipróbálásra, hátha az segít. Csak hiú ábránd volt. Amíg nem készültek el a vizsgálati eredmények, addig a kétségbeesés dolgozott bennem. A fiaim tartották bennem a lelket! A megkönnyebbülést a pécsi professzor asszony hozta meg számomra a mondatával.: „Az orvostudomány befuccsolt. Nem tudunk segíteni,ezzel kell élni!” Innen kellett építkeznem, új életemet alakítanom. Ennek már 15 éve… Nincs fájdalmam, legalábbis nem ezen betegség miatt, amit úgy hívnak Alopetiatotalis/universalis. Autoimmun betegség.  Egyszerűen csak nincs szőröm. Nem vagyok halálos beteg, „csak” a lelkem halt meg. Adódnak kellemetlenségek, mint pl a védelmi mechanizmus hiánya miatt könnyen leég a bőröm, vagy csöpögő orromat nem veszem észre időben stb. A nőiességem csorbát szenvedett …. Amíg szemlesütve „kóboroltam” a nagy betűs életben, addig szenvedésem utolérhetetlen volt, nem számíthattam mások megbecsülésére sem. Tükröt kellett tartani önmagam elé, és bele is kellett néznem alaposan.

„Ott állsz magaddal szemben, és nem tudod, ki néz a tükörben. Ha elmentél már a legnagyobb mélységbe, rá kell jönnöd, hogy hit nélkül nem térhetsz vissza. Visszatalálhatsz magadhoz, önmagadon keresztül, de egy másik útvonalon, mint addig. Utólag hálás lehetsz veszteségeidért, hogy eljuttattak egy kevésbé szemfény vesztő valósághoz, azaz a „valósághoz”. Igen, igen, sorsunk van, feladatunk van. A bánattal is.”Tisza Kata

Rájöttem csak rajtam múlik minden, az emberekkel való elfogadtatás is tőlem függ.Megtanultam szeretni önmagamat. Sok pozitív dolgot kaptam a betegségem által, de a legfontosabb: igaz barátokat!

A főnix mérföldkő, megmérettetés volt az életemben. Elébe menni a bennem rejlő félelmeknek.Félelem a szégyentől, a megszégyenüléstől, a kopaszság kitudódásától, az ismeretlenek és ismerősök előtti lelepleződéstől. Egyszer olvastam, hogy ha közel megyünk „démonjainkhoz”, akkor azok jelentéktelenné zsugorodnak! Ebből indultam ki. Ha magam vállalom fel állapotom, vagyis, ha vállalom magamat, nem lesz mitől félnem. Így indítottam útjára a főnixet. A testfestés mindig is vonzott. A lehető legoptimálisabb felületet használtam ki a főnix madár megvalósításához. A főnix Bea,a sminkmester álma volt. Szerinte ez szimbolizálja legjobban az én életemet. Bea empátia készsége, fogékonysága rezdüléseimre hatalmas volt. Első kérésemre velem tartott a fotózásra, és a fényképezés befejezéséig mellettem volt.

Amíg a festés elkészült kellemes perceket töltöttem el a sminkszékben. De ezzel egy időben a szorongás is egyre növekedett bennem. Nekem most mindjárt ki kell mennem az utcára... ÍGY!!! Normális vagyok???? A kivitelezés csak az elhatározásomtól függött. Bevállalom-e, hogy a városunk Főterén festett fejjel sétálok végig a sminkestől a fotósig. Minden lehetőség a kezemben volt.

Kb. 300 métert tettem meg, talán 2-3 perc leforgása alatt. Először azt sem tudtam, hogy fussak-e vagy a föld alá bújjak. De mivel semmi különleges reakciót nem láttam felfedezni az emberek arcán, megnyugodva lassítottam lépéseimet, rájöttem, hogy nem fognak kinevetni. Egy két kíváncsi szempáron kívül semmi nem történt. Hát csak ennyi lett volna az egész??? Ezért voltam évekig kétségbeesve, ezért folytattam struccpolitikát??? Miért vártam eddig??? Éveket kaphattam volna ajándékba ettől a felszabadult érzéstől!

Sokak véleménye szerint bátor voltam, hogy megmertem tenni az imént leírtakat.Hát, nem tudom, hogy ez bátorság, vagy csak elhatározás kérdése, vagy egyszerűen jó adag exhibicionizmus. (Ezt döntse el mindenki saját belátása szerint!:)) Főnixem Bea „Angyalok és démonok” kiállításán kapott helyett, amire máig büszke vagyok.

Annyi szent, hogy azóta megbékéltem önön valómmal, és már előnyeit élvezem betegségemnek, mint a hátrányát szenvedem. Pár év leforgása alatt megismerkedtem hasonszőrűetlen társaimmal, bizony nem vagyok egyedül ezzel a problémával. Egymást támogatva, inspirálva éljük világunkat. A barátaim elfogadtak, mellettem vannak, a családom szeret, aki nem , az elment, elmegy… de már nem fáj.

A ködös hétköznapok, a tegnapi kínok észrevétlenül mosollyá változtak.


Bogdán Krisztina


(Az írás itt elérhető)